Bemutatkozás

Egy álom, amibe sokan beleférnek
Tizenkilenc éve kezdte meg működését egy Győr melletti kis faluban, Győrújfalun a Rodeo lovasiskola. Akkor még négy saját és négy kölcsön lóval indítottuk el az oktatást. Valami különlegeset akartunk adni tanítványainknak, ezért választottuk a Rodeo nevet.
A Nemzeti Vágtától kezdve a lovas világkupán át számos kiemelt lovasrendezvényen szerepeltünk már. Történetünk az ezredforduló idején kezdődött, és elszántságunknak köszönhetően, a válságos időszakokat is átvészelve, mára Magyarország egyik legsikeresebb és legfoglalkoztatottabb csapatává váltunk.

Szeretnék bebizonyítani, hogy nem kor kérdése, hogy képes-e valaki a trükklovaglásra, hiszen aki elég elszánt és szorgalmas, abból ördöglovas válhat, kialakítva ló és lovas között egy olyan kapcsolatot, amire ezt a veszélyes sportot alapozni lehet.

Tóth Szilárd bemutatkozása

Zorró filmeken és a lovagokon nőttem fel, csodáltam az amerikai „rodeósokat”, akik vad bikák és lovak hátán lovagoltak.
Vézna kisfiú voltam, akit egészségügyben dolgozó szülei tűzzel-vassal próbáltak óvni a veszélyforrásoktól, így a lovaglástól is.
Mivel mindig is szerettem az állatokat, szüleim az állatorvosi pálya felé irányították és nagyapja málhahúzó lovai hajtására korlátozódott lovastudományom.

Támogassa az Ördöglovasokat adója 1%-ával

Rodeó Sport Egyesület
Számlaszámunk:
10103379-58551000-01000003 – Budapest Bank

Legyél Te is Ördöglovas

Jelentkezz Ördöglovasnak, s Te is bekerülhetsz a show-ba.